A színpadi improvizáció 1995 óta része az életemnek. Dráma tagozaton érettségiztem, egyetemi éveim alatt is kerestem az improvizációs technikákat alkalmazó személyiség- és kompetenciafejlesztő kurzusokat. A playbackkel 2011 óta ápolok szoros kapcsolatot. Számomra a playback improvizáció barátságot, odafordulást, elfogadást, intimitást, mentálhigiénét, terápiát, önismeretet, felszabadulást, játékot, humort, esztétikumot, kihívásokat jelent. Nyitottan állok a megújuláshoz, a formabontó ötletekhez, szívesen kísérletezek a próbafolyamatok során. Az előadásokban a tapintatos humor, a könnyedség és a gondolkodásra késztető mélység egyensúlyát keresem.
restartist – rest artist hangya – tücsök családapa – szingli versmondó – pantomímes iskolaigazgató – iskolacsináló közalkalmazott – vándorszínész irodai munka – házépítés agyalás – kézművesség újító – ószeres majd eldől – így marad
Ha sokat írok magamról, akkor kinek leszek érdekes? Keveset írni felesleges. Életfeladatom, hogy egyensúlyokat keresek. Karakterekben fürdök, lebegek. Soha nem bánt, ha másé a főszerep. Hála van bennem, hogy minden történet bennem élő lehet.
A fele sem igaz. A helyes megfejtők között értékes Szücsi-szóvicceket sorsolok ki.
Pszichopedagógus terapeuta gyökerekből táplálkozom, jelenleg enteriőrtervezőként és KonMari™ konzultánsként dolgozom. Állandó megújulást és folyamatos fejlődést igénylek, önmagam és környezetem összefüggéseit látni vágyom. Javíthatatlan álmodozó, küzdő és fénykereső vagyok.
A playback improvizációs színház 2005 óta hű társam magam és mások belső kapuinak feltárásában. Megtanít az itt és mostban elmerülni és a spontán improvizáció sugarait elkapni. Mindeközben alázatossá és fegyelmezetté tesz, szórakoztat, megszorongat, felcsigáz, elkápráztat, ledönt… s néha, amikor úgy érzem én vagyok az Egy, repülni is tudok általa.
Kreativitás, spontaneitás és őszinteség – ezt keresem trénerként a munkámban; édesanyaként, társként és barátként a kapcsolataimban; táncosként és színész-játékmesterként az improvizációban.
Színpadi jelenlétemre legjobban ez a mondat jellemző: "Az elnémulás még tud mondani valamit, a szavak nem: csak szétmaszatolni tudnák azt is, ami megvan." (Ottlik Géza). De az elnémulásom nem jelent teljes hallgatást: az emberi test, a mozdulatok kifejezőerejében rejlő lehetőségek felfedezését, a mozgás, a tánc beszédes világát képviselem a társulaton belül.
Pontosan tudom, hogy bármit el tudok érni az életemben. Ehhez nincs másra szükség, mint kitűzni egy pontos célt, ahhoz határidőt rendelni, majd ezt részcélokra bontani, ezek után már csak arra kell figyelnem, hogy minden vasárnap este megtervezem a következő heti naptáramat és beleírjam, melyik nap mettől - meddig mit fogok tenni a cél elérése érdekében. Majd nincs más teendőm, mint ezeket a feladatokat nap, mint nap elvégeznem. Ennyi. Bármilyen vágy valóra váltására használható ez a rendszer, legyen az egy maratoni táv lefutása, bármilyen új diploma megszerzése, a párkapcsolatom harmóniája vagy a vállalkozásom sikerre juttatása.
E hatalmas tudás birtokában is be kell valljam, csomó célom és vágyam van, aminek a beteljesítése évek óta várat magára…
Az életem során eddig megtanultam, bármit is tudok elméletben, abból csak akkor lesz valóság, ha ezt az attitűdöm, érzelmeim, motivációm vivódásaim, dilemmáim támogatják.
Azért kiemelten fontos az életemben a playback műfaj, mert képes minden személyes történetben megmutatni a valós mozgató rugókat, akár elakasztanak, akár előre visznek.
A playback színház lehetőséget nyújt arra, hogy az odafigyelés és meghallgatás különleges ajándékát különleges módon tapasztaljuk meg. A személyes történetek sajátos, egyedi rezdülésekben, mozdulatokban, hangokban elevenednek újra a játszók által, s a saját történet a kiemelt térben a közösség történetévé válik, hacsak egy rövidke időre is. Számomra ez az egyszeri, megismételhetetlen közös-ség az igazán értékes a playback színházban.
